Erdei Házikó Foglalási és Házirend
Hogy biztosítsuk az Ön kellemes nyaralását és elkerüljük az esetleges félreértéseket, Szeretnénk, ha megismerkedne házirendünkkel.
A foglalás igazolásánál feltételezhető, hogy ön ismeri és elfogadja ezt a házirendet, Jakuzzi és szauna használat szabályait , valamint hogy be is fogja tartani. A házirend be nem tartása a foglalás lemondását és az egész összeg megfizettetését vonja magával, tekintet nélkül a szállás korábbi elhagyására.
Valamint elolvasta és tudomásul vette , hogy az Erdei Házikó területén térfigyelő kamera rendszer és riasztó mükődik.
A foglalás a honlapon feltüntetett módon lehetséges .
Házunk a nyugalomra, romantikára és elvonulásra vágyó vendégeket várja, bulizás céljára nem vehető igénybe.
A házon belüli területen, valamint a kertben a szomszédok nyugalma érdekében 22.00 órát követő időszakban hangoskodni tilos, beleértve az ház belső tereiben történő zavaró hangerejű televíziózást, zenehallgatást, valamint a teraszokon, udvaron történő hangos zenélést.(Csendes időszak 22:00-08:00)
Vendégeink a teljes házat és udvart bérlik, tehát egyszerre csak egy párnak, családnak, baráti társaságnak adjuk ki. Sem más vendégek, sem pedig a tulajdonosok nem lesznek jelen.
A házban ingyenes Wi-fi müködik.
Áraink a teljes ház bérlésére vonatkoznak . ( Lásd foglalás menüpont alatt )
Szép kártyát elfogadunk !(OTP, MKB K& H )
Kiemelt időszakok:
A www.erdeihaziko.com oldalon feltüntettve.
Az ár magában foglalja a teljes ház és udvar kizárólagos használatát, a víz- és áramfogyasztást, a tüzifát, grillezési és bográcsozási eszközök használatát, illetve a végtakarítást.
Az idegenforgalmi adó (jogszabályoknak megfelelően 350 Ft/éj/fő 18. éves kortól) külön fizetendő.
Áraink visszavonásig érvényesek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk.
A vendégeink önellátóak, a közelben boltok és kiváló éttermek találhatóak.(Abaliget és Orfű )
Érkezni 15:00 órától, távozni 11:00 óráig van lehetőség. Korai érkezés, illetve késői távozás előzetes egyeztetés alapján, kizárólag foglaltság függvényében lehetséges.
Érdeklődését telefonon, e-mailben vagy honlapunkon keresztül várjuk, de ajánlatunkról minden esetben e-mailt küldünk a későbbi félreértések elkerülése érdekében.
A foglalás és ajánlatkérés formája
Szállásadó kizárólag e-mailben vagy a honlapon keresztül érkezett foglalást/ajánlatkérést fogad el. Telefonon keresztül csak információt tudunk nyújtani.
Foglalás/ajánlatkérés esetén kérjük a következő adatokat megadni: vendégek létszáma, érkezés/távozás időpontja, a foglaló személy neve, telefonszáma, lakcíme, illetve gyerekekkel érkezők esetében a gyerekek életkora.
A foglalásban/ajánlatkérésben megadott adatok helyességéért a Vendég felel. Amennyiben a Vendég a foglalásban megadott telefonszámon, illetve e-mail címen nem érhető el, vagy az elérhetőség helytelennek bizonyul és így nincs lehetőség a foglalás megerősítésére, vagy az érkezés előtti kapcsolatfelvételre, úgy fenntartjuk a foglalás törlésének jogát, mellyel az elszállásolásra vonatkozó igény is megszűnik.
Az általunk küldött árajánlat írásban történő elfogadása, illetve a bekért előleg határidőig történő megérkezése után egy e-mailt küldünk a foglalás visszaigazolásáról, amely időponttól a foglalás jogszerűnek minősül . A foglalás írásbeli visszaigazolásunkat követően válik garantálttá.
Férőhelyek száma:
Minimum foglalható éjszakák száma
Erdei Házikónk minimum 2 éjszakára foglalható. Hétvégét pénteki érkezéssel és vasárnapi távozással lehet foglalni, hosszú hétvégét csak a teljes időtartamra adunk ki.
A foglalás a honlapon feltüntetett módon lehetséges .
Háziállat: Egyedi megbeszélés alapján.
Előleg, szállásdíj fizetése
A foglalás garantálásához 50% előleg megfizetése szükséges, melyet az ajánlat kiküldésétől számított 2 munkanapon belül várunk. Közös írásbeli megegyezés alapján a Vendég és a Szállásadó ettől eltérő határidőt is megállapíthat. A határidő lejártát követően, ha ajánlatunkra nem kaptunk visszajelzést, illetve az előleg nem érkezett meg, akkor az igényt tárgytalannak tekintjük, a foglalni kívánt időpontot nem tartjuk fenn tovább, mások számára is foglalhatóvá tesszük. A foglalás akkor garantált, ha az ajánlatunkban szereplő szállásdíj felét megkaptuk előlegként és azt e-mailben visszaigazoljuk.
- Bankszámla szám: OTP Bank 11773315-02095662
- Bojcsev Péter
- Hivatkozás : Szállást foglaló neve és időpont
Lemondási feltételek
Amennyiben a Vendég legkésőbb érkezése előtti 10. napig írásban jelzi, hogy lemondja foglalását, a befizetett előleg teljes összege 10% kezelési költség levonását követően visszautalásra kerül. A visszautalást Szállásadó a lemondástól számított 10 napon belül teljesíti a Vendég által megadott számlaszámra.
Az előleget 10 napon belüli írásbeli lemondás esetén csak abban az esetben utaljuk vissza, ha a visszamondott időpontot újra értékesíteni tudjuk. Visszautalás esetén itt is felszámítjuk a 10% kezelési költséget és 10 napon belül utalunk. Amennyiben a visszamondott időpontot nem sikerül újra értékesíteni, úgy a Vendég által befizetett előleg a Vendégház tulajdonába kerül szolgáltatás nyújtása nélkül.
Amennyiben a Vendég írásban nem mondja le foglalását, de az érkezés napján nem jelenik meg, úgy a befizetett előleg a Vendégház tulajdonába kerül szolgáltatás nyújtása nélkül.
Módosítási feltételek
Időpont módosítás:
Egy Vendég egy időpont módosítást kérhet díjmentesen,
minden további módosítás költsége 5.000 Ft/alkalom.
Amennyiben a Vendég legkésőbb érkezése előtti 10. napig írásban jelzi, hogy módosítani kívánja foglalása időpontját, úgy a már befizetett előleg teljes összege beszámításra kerül az új időpont értékébe. A már befizetett előleget a módosítási kérés időpontjától számított 6 hónapon belül lehet felhasználni.
Amennyiben az időpont módosítási kérelem 10 napon belül érkezik, úgy a már befizetett előleget csak abban az esetben számítjuk be egy új, 6 hónapon belüli foglalás árába, ha a visszamondott időpontot újra értékesíteni tudjuk. Ha a visszamondott időpontot nem sikerül újra értékesíteni, akkor a Vendég által befizetett előleg a Vendégház tulajdonába kerül szolgáltatás nyújtása nélkül.
Ha a Vendég az érkezést követően, de az előre lefoglalt időpont vége előtt – nem a Vendégháznak felróható ok miatt – távozik a szállásról, akkor a teljes, foglaláskor elfogadott szállásdíj a Vendégház tulajdonába kerül a teljes szolgáltatás nyújtása nélkül.
Vendégek számának módosítása:
Ha az érkezők létszámában változás történik a foglalásnál megadotthoz képest (többen vagy kevesebben jönnének), akkor azt kérjük mielőbb írásban jelezni, hogy a házat megfelelően készíthessük elő.
A Vendégeknek tilos vendégeket fogadni a házban ! Ha esz mégis megtörténik akkor a szállás árának háromszorosa lesz felszámolva és a vendégeknek azonnal el kell hagyni a házat.
Érkezés, távozás
Házunkat az érkezés napján 15:00 órától lehet elfoglalni. Az utolsó napon legkésőbb 11:00 óráig kérjük a házat elhagyni. Korai érkezés, illetve késői távozás előzetes egyeztetés alapján, kizárólag foglaltság függvényében lehetséges. Amennyiben 11:00 óráig Vendégeink nem jelentkeznek ki, automatikusan felszámoljuk a következő napi szállásdíjat.
Egyéb
Ha a Vendég – a Szállásadónak felróható ok miatt – az érkezés napján nem tudja birtokba venni a Vendégházat, vagy azt a távozási nap előtt kénytelen elhagyni, akkor Szállásadó Vendéget kompenzálja. A kompenzálás történhet hasonló időtartamú és értékű szállásadással, vagy a Vendég által már megfizetett költségek teljes visszafizetésével.
Szállásadó a fentiekben leírt lemondási és módosítási feltételektől a Vendéget ért váratlan baleset vagy megbetegedés esetén eltérhet, feltéve, hogy Vendég az állapotában beállt változást haladéktalanul Szállásadó tudomására hozza.
A Vendég foglalásával (előleg befizetésével) elismeri, hogy az alábbi foglalási, módosítási és lemondási feltételeket megismerte, és azokat elfogadja.
Házirendünk célja, hogy Vendégeinknek nyugodt, kellemes pihenést biztosítsunk, valamint elkerüljük az esetleges félreértéseket.
1. Vendégházunkat az érkezés napján 15:00 órától lehet elfoglalni, az utolsó napon legkésőbb 11:00 óráig kérjük elhagyni. Korai érkezés, illetve késői távozás előzetes egyeztetés alapján, kizárólag foglaltság függvényében lehetséges. Amennyiben 11:00 óráig Vendégeink nem jelentkeznek ki, automatikusan felszámoljuk a következő napi szállásdíjat.
2. Megérkezés előtt kérjük az e-mailben kiküldött online bejelentkezési lapot kitölteni.
3. Házunk a nyugalomra, romantikára és elvonulásra vágyó vendégeket várja, bulizás céljára nem vehető igénybe. A vendégházban csak az oda bejelentett Vendégek tartózkodhatnak. Kérjük Vendégeinket, hogy a szálláson látogatókat ne fogadjanak, idegeneket ne engedjenek be.
4. Vendégeink a házat tisztán kapják és ottlétük alatt maguk gondoskodnak a tisztaságról. Távozáskor a házat olyan állapotban kérjük átadni, ahogy érkezéskor átvették.
5. Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! A benti berendezési tárgyakat (ágy, ágynemű, matrac, asztalok, székek, stb.) kérjük, ne vigyék ki az udvarra. A házban található bútorokat csak előzetes hozzájárulásunkkal lehet átrendezni.
6. A vendégház teljesen felszerelt konyhával rendelkezik.(Főzőlap, mini sütő, mikro,vízforraló, nespresso kávégép,szendvicssütő, edények , tálak, )
Étkezést nem biztosítunk, Vendégeink saját magukról gondoskodnak. Boltok és éttermek a közelben találhatóak.
7.Ha a házban elhelyezett szemetesek esetleg megtelnének, kérjük ürítsék ki azokat a kinti gyűjtőedényekbe.
8. A ház fűtése fatüzelésű kandallóval és GREE klimával történik. A kandalló kezelése Vendégeink feladata, a tűzifát mi biztosítjuk. Hidegebb és téli időszakban Vendégeinket felfűtött házzal várjuk. A kandalló használatához a házban leírás található, de szükség esetén segítséget is tudunk nyújtani.
9. A kandalló kihamuzásához kérjük a bádogvödröket használni és a hamut azokban tárolni. A hamut tilos a benti szemetesekbe és a kinti műanyag kukákba önteni!
10. Felhívjuk Vendégeink figyelmét, hogy a házban és a fatárolóban dohányozni tilos és rendkívül tűzveszélyes!
A házban történő dohányzás esetén 50.000 ft plussz díjat számolunk fel. A házban füstjelző készükék üzemel.(A földszinten és az emelten is)
A dohányzásra az udvaron van lehetőség a kijelölt helyen .Kérjük a csikkeket , ne dobálják szét , hanem az erre rendszeresített tartóba helyezzék el.
11. Kérjük, hogy kiemelten figyeljenek a tűzvédelmi szabályok betartására! Égő gyertyát, készülő ételt őrizetlenül ne hagyjanak, lefekvéskor a gyertyákat oltsák el. Ha elhagyják a házat, a kandalló ajtót minden esetben zárják le.
12. A kandallóba történő begyújtáskor olaj, petróleum vagy benzin használata tilos és balesetveszélyes! A begyújtáshoz szükséges anyagokat biztosítjuk, kérjük azokat használják. Más anyagok pl. műanyag, gumi stb. égetése tilos. A kinti sütögető használata után a parazsat szíveskedjenek vízzel leönteni az esetleges tűz elkerülése érdekében .A ház az erdőben található így kérjük csak a kijelölt tűzrakó helyet használják .Minden ebből eredő kár a vendég felelősége.
13. Ha elhagyják a vendégházat, kérjük, hogy az ablakokat csukják be. Így elkerülhető, hogy távollétük alatt a ház beázzon, illetve hogy illetéktelen személyek bejuthassanak. Kérjük, távozáskor és éjszakára a bejárati ajtót szíveskedjenek kulcsra zárni!
14. Kérjük az utcán csak úgy álljanak meg, hogy másokat ne korlátozzanak a szabad mozgásban, parkolásban.
15. A csendrendeletre való tekintettel megkérjük Vendégeinket, hogy 22 óra után a kertben és a házban ne hangoskodjanak, mások pihenését tartsák tiszteletben.
16. Kérjük Vendégeinket, hogy őrizzék meg a ház és az udvar tisztaságát, illetve gondoskodjanak a berendezések és a háztartási gépek rendeltetésszerű használatáról.
17. Az udvar, a vendégház, a berendezések és a háztartási gépek nem rendeltetésszerű használatából, illetve a Házirend megszegéséből származó károkért Vendégeink anyagi felelősséggel tartoznak. A keletkezett károk rendezése a helyszínen történik.
18. A vendégházban, a kertben és a gépkocsikban elhelyezett értéktárgyaikért, parkoló gépkocsikban bekövetkezett károkért és az esetlegesen bekövetkezett balesetekért felelősséget nem vállalunk! Kártérítési felelősség A Szolgáltató kijelölhet olyan helyeket az ház területén, ahová Vendég nem léphet be. Az ilyen helyeken történt esetleges Vendéget ért kárért, sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató nem vállal felelősséget olyan kárért, amely a Vendég dolgainak elvesztése, megsérülése, ellopása vagy megsemmisülése folytán szenved el. Vendégek személygépjárműjében, személyes használati és/vagy vagyontárgyaiban keletkezett károkat (ideértve a lopáskárt is) a Vendégek maguk kötelesek viselni. A Szolgáltató az értékesebb vagyontárgyak elhelyezésére páncélszekrényt a apartmanokban nem biztosít. Nem felel továbbá a Szolgáltató a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért.
19. Mint minden háztartásban, a vendégházban is előfordulhat, hogy valami a Vendégek hibáján kívül meghibásodik vagy tönkremegy. Ha bármilyen rendellenességet tapasztalnak, az esetleges komolyabb károk elkerülése érdekében szíveskedjenek azt felénk mielőbb jelezni (tel: 06 30 682 35 35).
20. A szállásról kizárható az a személy, aki:
– bűncselekményt vagy szándékos rongálást követ el;
– saját vagy más testi épségét veszélyezteti;
– 22.00 és 08.00 óra között a pihenni vágyó vendégek nyugalmat zavarja
21. A jakuzzi feltöltés higiéniai okokból a ti feladatotok, melyhez mindent biztosítunk.
Havas időben a vendégház külterületi részei csúszóssá válhatnak, ezért csak saját felelősségre vehetőek igénybe! A tulajdonosnak jogában áll lemondani a szállást, ha a vendég nem tartja be a házirendet, és ha megbontja a békét.
A házirend által nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó jogszabályai az irányadók.
Minden reklamációt akkor veszünk figyelembe, ha azok a tartózkodás ideje alatt vannak jelentve.
A szállás igénybevétele előtt magától értetődik, hogy a vendég elolvasta, megértette és elfogadta a házirendben foglaltakat.
Kérjük, hogy javaslataival, kéréseivel forduljon a szálláshely vezetőjéhez.
21. Vendégeink a házban információt találnak a településen elérhető szolgáltatásokról, bevásárlási lehetőségekről, éttermekről, orvosi ellátásról, illetve a környék nevezetességeiről és látnivalóiról. Bármilyen kérdés és kérés esetén szívesen állunk rendelkezésükre!
Elektronikus térfigyelő rendszer adatvédelmi szabályzata
Az Erdei Házikó területén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata
1. A kezelt adatok köre A vendégház területén a bejáratnál, illetve a parkolóra a mozgás megfigyelése elektronikus megfigyelési rendszerrel történik, melynek során személyes adatokat tartalmazó képfelvételek készülnek. A kamerarendszert a vendégház müködteti.
2. Az adatkezelés célja
A megfigyelés és a képfelvételek rögzítésének célja a vendégház területén tartózkodó személyek életének, testi épségének, valamint a vendégház vagyontárgyainak védelme. További cél a jogsértések megelőzése és észlelése, az elkövető tettenérése, illetve a felvételek bizonyítékként történ felhasználása a hatósági eljárások keretében.
3. Az adatkezelés jogalapja
A vendégház területén tartózkodó személyek az elektronikus térfigyelő rendszerrel végzett adatkezelésről tájékoztatást kapnak. Az elektronikus térfigyelő rendszer alkalmazásáról a területen megjelenni kívánó további személyek részére jól látható helyen, jól olvashatóan, tájékozódást elősegít módon, ismertetőt kell kihelyezni. Az elektronikus térfigyelő rendszer alkalmazásához a vendégház vendégei vagy egyéb munkavégzés ellátására irányuló jogviszonyban nem álló személyek hozzájárulása önkéntes, ráutaló magatartással történik, akik a vendégház területén tartózkodnak elfogadják, hogy róluk felvételek készülhetnek, és azok a szabályzatban meghatározottak szerint felhasználhatóak.
4. Az adatkezelés időtartama
A képfelvételeket a vendégházban lévő központi felvevő egységen 3 napig tároljuk.
5. Az adatkezelés jogosultsági köre
A kamerákkal folyamatosan sugárzott képek megtekintésére kizárólag a vendégház üzemeltetői jogosultak. A kamerák által készített és tárolásra került felvételeket kizárólag a vendégház üzemeltetői nézhetik vissza. A kamerák által készített és tárolásra került felvételekről mentést kizárólag a vendégház üzemeltetői készíthetnek.
6. Az adatbiztonsági intézkedések
6.1. A képfelvételek megtekintésére és visszanézésére szolgáló monitor úgy kerül elhelyezésre, hogy a képfelvételek sugárzása alatt azokat a jogosultsági körön kívül más személy ne láthassa. 6.2. A megfigyelést és a tárolt képfelvételek visszanézését kizárólag a jogsértő cselekmények kiszűrése, az azok megszüntetéséhez szükséges intézkedések kezdeményezése céljából tehetik. A kamerák által sugárzott képekről a központi felvevő egységen kívül más eszközzel felvételt készíteni nem lehet.
6.3. A tárolt képfelvételekhez történő hozzáférés csak biztonságos módon, és csak úgy történhet, hogy az adatkezelő személye azonosítható legyen. A tárolt képfelvételek visszanézését és a képfelvételekről készített mentést dokumentálni kell. A jogosultság indokának megszűnése esetén a tárolt képfelvételekhez történő hozzáférést haladéktalanul meg kell szüntetni.
6.4. A rögzítő készülékben elkülönített merevlemezről fut az operációs rendszer, és a rögzítésre került felvételeket is csak ezen a merevlemezen tárolják. A felvételekről külön biztonsági másolat nem készül.
6.5. Jogsértő cselekmény észlelését követően a szükséges hatósági eljárás haladéktalan megkezdéséről és a cselekményről készült felvételek tárolásáról intézkedni kell, egyben tájékoztatni kell a hatóságot, hogy a cselekményről képfelvétel készült. Az adatok szolgáltatásáról külön nyilvántartást az adatvédelmi szabályzat szerinti formanyomtatványon kell vezetni.
7. Kamerák elhelyezése
A vendégház területén összesen 2 darab, a bejáratánál 1 darab, illetve a parkolónál 1 db kamera található.
8. Az érintettek jogai
8.1. Érintett bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 3. § 1. pont).
8.2. Akinek jogát vagy jogos érdekét a képfelvétel, illetve más személyes adatának rögzítése érinti, a képfelvétel, illetve más személyes adat rögzítésétől számított három napon belül jogának vagy jogos érdekének igazolásával kérheti, hogy az adat ne kerüljön megsemmisítésre, illetve törlésre. Bíróság vagy más hatóság megkeresésére a rögzített képfelvételt, valamint más személyes adatot a bíróságnak vagy a hatóságnak haladéktalanul meg kell küldeni. Amennyiben megkeresésre a megsemmisítés mellőzésének kérésétől számított harminc napon belül nem kerül sor, a rögzített képfelvételt, valamint más személyes adatot meg kell semmisíteni, illetve törölni kell. A kérelmet a vendégház vezetőjének kell benyújtani.
8.3. Az érintett kérelmezheti a vendégháznál a tájékoztatását személyes adatai kezeléséről, b)személyes adatainak helyesbítését, valamint c) személyes adatainak – a kötelező adatkezelés kivételével – törlését vagy zárolását.
8.4. Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, a) ha a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy az adatkezelő , adatátvevő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve kötelező adatkezelés esetén, b) ha a személyes adatfelhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik, valamint c) törvényben meghatározott egyéb esetben. A tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 napon belül a vendégházvezető megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja.
8.5. Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az adatkezelő köteles bizonyítani.
Szerkezetbe foglalt szabályzat 2023.04. 01.-én lép hatályba.
Együttműködésüket köszönjük, kellemes pihenést és kikapcsolódást kívánunk!
Péter & Orsi